Hírlista
-
Székely Vágta - összefoglaló [videó]
Nézzék meg összefoglaló kisfilmünket a hétvégi Székely Vágtáról!
-
Kiderült: ők képviselik majd Székelyföldet a Nemzeti Vágtán
Június utolsó hétvégéjén Székelyföld lovasai szálltak nyeregbe, hogy megküzdjenek a budapesti Vágtán való indulás jogáért. Az idei második Elővágtán Tamás Csaba, korábbi bajnok diadalmaskodott.
-
Sepsiszentgyörgyön folytatódnak az Elővágta rendezvények
2021. június 26-án Székelyföld lovasai szállnak nyeregbe és versenyeznek a budapesti Nemzeti Vágtán való indulásért. A szombati előfutamra összesen 12 településről érkeznek a résztvevők - köztük korábbi Nemzeti Vágta győztesek.
-
Ilyen volt az idei Vajdasági Vágta! [videó]
Gratulálunk a győzteseknek, és persze az összes résztvevő lovasnak!
-
Megvannak a Nemzeti Vágta első indulói a Vajdaságból
2021. június 19-én, Szabadkán rendezték meg az idei első Elővágta futamot, a Vajdasági Vágtát. Rengeteg látogató érkezett a Bácskai Lovasklub pályájára, hogy szurkoljanak a lovasoknak és kishuszároknak.
-
A Vajdasági Vágtával indulnak a Nemzeti Vágta előfutamai
2021. június 19-én Szabadkán 16 lovas áll rajthoz az idei első Elővágta futamon. A Vajdasági Vágta évek óta része a Nemzeti Vágta Elővágta sorozatának. Az idei évben a vajdasági magyar lovasokat éri az a megtiszteltetés, hogy megrendezzék az év első előfutamát.
-
Nyeregbe Vidék, Nyeregbe Magyarország!
Idézzük fel együtt az elmúlt évek legszebb, legizgalmasabb Vágta pillanatait! Nézd meg összefoglaló kisfilmünket, és szurkoljunk együtt az idei, 2021-es indulóknak, akik 15 helyszínen versenyeznek majd a legjobbnak járó díjakért!
-
Október elején jön a 14. Nemzeti Vágta
Több év után visszatér a népszerű Jótékonysági Sztárfutam is
2021-ben 14. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzeti Vágta, amely során júniustól kezdve 15 helyszínen kvalifikálhatják magukat a lovasok a budapesti döntőbe. Idén újabb résztvevő településekkel bővül az Elővágta versenysorozat, így most már Iván és Csemő legjobbjai is megmutathatják tudásukat a közönségnek. Visszatér a népszerű Jótékonysági Sztárfutam – sok év után megint magyar hírességek pattannak nyeregbe. A döntő október 2-án és 3-án zajlik majd a fővárosban, a Hősök terén, amelyet vasárnap délután ismét élőben közvetít a Duna Televízió.