Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Október elején jön a 14. Nemzeti Vágta

Több év után visszatér a népszerű Jótékonysági Sztárfutam is

2021-ben 14. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzeti Vágta, amely során júniustól kezdve 15 helyszínen kvalifikálhatják magukat a lovasok a budapesti döntőbe. Idén újabb résztvevő településekkel bővül az Elővágta versenysorozat, így most már Iván és Csemő legjobbjai is megmutathatják tudásukat a közönségnek. Visszatér a népszerű Jótékonysági Sztárfutam – sok év után megint magyar hírességek pattannak nyeregbe. A döntő október 2-án és 3-án zajlik majd a fővárosban, a Hősök terén, amelyet vasárnap délután ismét élőben közvetít a Duna Televízió.

Az Elővágta sorozat június 19-én indul a Vajdasági Vágtával, és szeptember 18-án zárul a Hevesi futammal – idén összesen 15 helyszínen, köztük négy határon túli pályán mérik össze tudásukat a nevezett települések lovasai és lovai. Ebben az évben új helyszínekkel is bővül a versenynaptár: Ivánon és Csemőn első alkalommal tartanak majd Elővágtát. A továbbjutók október 2-3-án állhatnak rajthoz a budapesti Hősök terén zajló döntőben. A szervezők reményei szerint idén már nyitott kapukkal várja a nézőket a Vágta, addig is folyamatos egyeztetésben állnak az illetékes hatóságokkal. Amennyiben ez megvalósul, úgy számos színes programmal készülnek idén is a helyszínre kilátogató közönség számára.

A tavalyi Nemzeti Vágta sok meglepetést tartogatott – a vírus miatt zárt kapuk mögött megrendezett, ám élő adásban közvetített versenyen, végül a Porva színeiben induló Ördög Alen győzedelmeskedett Ricardó nevű lova nyergében, és nyerte meg települése számára az ötmillió forintot és a díszkardot. Lesz idén is Kishuszár Vágta, amely az ifjúság számára ad lovaglási lehetőséget a Hősök terén. 2021-ben biztosan új lovas kapja meg a győztesnek járó huszártarsolyt, hiszen a többszörös első, Csetény lovasa, Vörös Tamara már nem fog starthoz állni kora miatt. Az izgalmas Nemzetközi Futam sem maradhat el – a 2020-as döntőbe hat ország versenyzője (Horvátország, India, Magyarország, Mexikó, Szerbia és Szlovénia) jutott be. A tervek szerint idén is számos kultúra és nemzet képviselteti magát a megmérettetésen - természetesen az aktuális beutazási szabályozásokat szigorúan figyelembe véve. Izgalmas show programnak ígérkezik a szimultán ugratás. Egy másik közkedvelt versenyszámmal, a kocsitoló versennyel is készülnek a szervezők: három Elővágta helyszínen és a döntő napján találkozhatnak a nézők ezzel a programmal. Az idei év különlegessége még, hogy újra elstartol a Jótékonysági Sztárfutam – a magyar hírességek képviseletében Nagy Ervin, Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre és Bács Péter vesznek részt a Vágtán. A korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is kiemelkedő történelmi személyiséget választott vezéralakjául a Nemzeti Vágta. Idén egy testvérpár, Zichy Antónia és Zichy Karolina lesznek az esemény központi alakjai, ami azért is különleges, mert a Nemzeti Vágta 14 éves története során először tiszteleg történelmünket formáló asszonyok előtt.

A kétnapos rendezvény része lesz újra az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mutathatják be népviseletüket, a tájegységükre jellemző iparművészeti alkotásokat, szakmákat és kulturális, valamint lovas örökségünkhöz kötődő hagyományaikat. Hogy ezutóbbiak mennyire fontosak a versenysorozat szervezői számára, azt az is mutatja, hogy újdonságként idén turisztikai kisfilmjeiket is megoszthatják a résztvevők a Nemzeti Vágta online felületein, melyben városuk, falujuk nevezetességeivel, és természetesen a helyi lovasokkal, lófajtákkal és lovardával ismerkedhetünk meg közelebbről.

Bővebb információt a www.vagta.hu oldalon találnak az érdeklődők, ahová hamarosan felkerül az előzetes programterv.

 

Sajtókapcsolat:
Jakab-Sas Gabriella
sajto@vagta.hu
Mobil: +36 30 312 8647

 

A Nemzeti Vágtáról

A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, és a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál is egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első Vágta megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése.