Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

VERSENYZŐ

Szuhakálló

Versenyző:
Gajdos Zsolt
Ló neve: 
Fantázia
Nevező: 
Gajdos Zsolt
Polgármester: 
Dávid István

Versenyző bemutatása:

Gajdos Zsolt, lova: Fantázia

 

Egyes források szerint a település neve, a kallózó, ványoló vízimalomra vezethető vissza, amit a kender feldolgozása során használtak. A község a XV. században vámszedőhely volt, a Sajón saját malommal. A falut többször kifosztották és felégették, a XVII. században a Szuha-patak mellett épült újjá és vette fel nevébe a patak elnevezését. A település fejlődésében jelentős volt az 1870-es év. Ekkor kezdett működni a Grossmann Ignác által épített 100 lóerős, 11 járatú malom, amihez kendertörő is tartozott. Ugyanekkor nyitották meg a környék első barnaszén bányáját is, ami a 19-20. században a fő megélhetési forrást jelentették az ittenieknek. Szuhakállót 1969-ben a szomszédos Múcsonnyal egyesítették. A rendszerváltást követően, 1991-től vált ismét önálló községgé.