Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Füzér lovasa nyerte a kilencedik Nemzeti Vágtát

    Ragyogó napsütésben, tömött lelátók előtt rendezték meg a Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén. A magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny idén is százakat mozgatott meg a Kárpát-medencében, akik közül 12 magyarországi és négy határon túli Elővágta eredménye alapján derült ki, hogy kik képviselhetik településeiket a magyarság legnagyobb modern kori lovas ünnepén.

  • Máris a jövő évi versenyre gondol

    Sipos Imre, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, az Operettszínház tagja, a Magyar Lovas Színház, valamint a Nemzeti Lovas Színház állandó fellépője is nyeregbe száll a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamában.

  • Ma már egyedül jár tréningre a Nemzeti Vágta sztárja

    Puzsa Patrícia, a Vígszínház színésznője lesz a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának egyik résztvevője. A fiatal színésznő kisgyerekként ismerkedett meg a lovaglással, sokat lovagolt közösen az édesapjával, de ma már egyedül jár tréningre, apukája egy esés után úgy döntött: szögre akasztja a kantárt.

  • Zenés ébresztővel a Nemzeti Vágtára

    Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenekarának zenés felvonulása ébreszti a budapestieket szeptember 17-én, szombat reggel. 10 órától a Magyar Honvédség Központi Zenekara az Oktogontól egészen a főváros szívéig, a Hősök teréig kíséri a Nemzeti Vágtára látogatókat.

  • Nemzeti Vágta a MédiaKlikken is!

    Élő stream közvetítés, visszanézhető futamok, exkluzív tartalmak a MédiaKlikken!

  • Kovács Koppány nem indul a Nemzeti Vágtán

    Sajnálatos hír érkezett a Nemzeti Vágta szervezőihez: Kovács Koppány, a Rómeó vérzik zenekar frontembere orvosi javaslatra visszalépett a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamától. A Vágtára való intenzív felkészülés során két nagyobb esés következtében olyan láb és vállsérüléseket szenvedett az énekes-dalszerző, hogy vérző szívvel, de kénytelen volt lemondani az indulást.

  • ORSZÁGOK VIADALA – 11 ORSZÁGGAL STARTOL A NEMZETKÖZI FUTAM A HŐSÖK TERÉN

    A Nemzeti Vágta keretében negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Futamot. Összesen tizenegy ország versenyzője meghívásos alapon lép pályára és idén is egységesen a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok híres shagya-arab lovaival mérkőznek meg.

  • Ne vezessen rutinból a Nemzeti Vágta idején!

    Útlezárások Budapesten a Nemzeti Vágta idején