Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Adj vért a Nemzeti Vágtán és ments meg három életet!

    „A magyar nemzetben ott a hit, mely minden helyzetben utat mutat számára. Ott az erő, mely segítségével bármikor talpra áll és ott az összetartozás tudata, mely a hit mutatta úton végig kíséri. E hármas értéket, hit, erő, összetartozás testesíti meg a Nemzeti Vágta is.”

  • Homonnay idén nem a Nemzeti Vágtán,

    hanem a színpadon brillírozhat

    | Homonnay Zsolt, az Operett Színház művésze, hónapok óta lelkiismeretesen készül a Jótékonysági Sztárfutamra. A színész év közben is sokat lovagolt, edzett a versenyre, azonban a Nemzeti Vágta vezetőségének legnagyobb sajnálatára idén mégsem nem tud indulni a futamon. A Nemzeti Vágta nagyszabású rendezvényének első napján, szeptember 21-én szombaton, nyolc ország részvételével Nemzetközi Futam versenyét élvezheti a nagyközönség, a Sztárfutam csak ezek után, délután 17 órától tekinthető meg. Zsoltnak viszont ebben az időpontban más kötelezettsége van, a Miskolci Színház színpadán lép fel.

  • Ünnepélyes zászlóbontás és bejelentés

    Ünnepélyes keretek között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében szeptember 3-án kibontották a Nemzeti Vágta lobogóját.

  • “A lovaglás olyan, mint a biciklizés”

    Nemzeti Vágta – Budapest, szeptember 20-22. Izgatottan készülnek az idei OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam résztvevői a megmérettetésre. A versenyzőket; Homonnay Zsoltot, Pintér Tibort, Sárfalvi Pétert és Stohl Andrást, tegnap Domonyvölgyben, a családias hangulatú sajtótájékoztatón, Mondok József a Nemzeti Vágta társelnöke, Szotyori-Nagy Kristóf a Nemzeti Vágta versenyigazgatója és a Jótékonysági Sztárfutam névadó szponzora képviseletében Nagy Zoltán Péter az OTP Bank Nyrt. marketing igazgatója hivatalosan is felkérték, hogy induljanak az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamon.

  • Kaposvár harcba száll

    Kaposvári Vágta – augusztus 25. |

    20 város lovasa száll harcba Kaposváron, Augusztus 25-én, 12:45-től a Meistro Lovasklubban, a Nemzeti Vágta utolsó előfutamán. Minden eddiginél többen állnak rajthoz Kaposváron. Soha ilyen színes programsokaság nem várta a helyszínre érkezőket, mint idén.

  • Pintér Tibor idén már több Elővágtán vett részt

    Pintér Tibor színművész, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója részvételével 2013-ban is támogatja a nemzeti lovas hagyományokat tisztelő és felelevenítő Nemzeti Vágta rendezvénysorozatot.

  • Kecskemét és térsége is nyeregbe pattan

    Hírös Vágta – augusztus 24. |

    Kecskemét újabb rendezvénnyel bővíti gazdag nyári programkínálatát, idén először megrendezi augusztus 24-én a Nemzeti Vágta előfutamát, a Hírös Vágtát, amelynek a felújított Vasútpark mellett, az egykori KTE pálya ad helyet. Nem véletlen, hogy az esemény a Hírös Hét keretében zajlik, hiszen üzenete is szervesen illeszkedik Kecskemét legnagyobb fesztiváljának üzeneteihez: a térség településeinek közösséggé formálásához, a hagyományok megőrzéséhez és bemutatásához.

  • Újra vágtáznak Baján

    Bácskai Vágta augusztus 20-án Baján |

    Hagyományt teremtettek Baján: öt éve a városban rendeztek először Nemzeti Vágta előselejtező futamot. A Bácskai Vágta idén is várja a térség legjobb lovasait, az eseményt nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án rendezik meg a Petőfi-szigeten.