Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Izgalmas döntő a Felvidéki Vágtán

Hétvégén kiderült, kik képviselhetik a felvidéki lovasokat a budapesti Nemzeti Vágtán. Június 23-án lezajlott ugyanis a Nemzeti Vágta Dunaszerdahelyi Előfutama, a Felvidéki Vágta.

 

A Felvidéki Vágta előfutamainak három legjobb lovasa küzdött meg a döntőben, amelynek a tétje az volt, hogy ki lesz a Felvidék bajnoka, hiszen mindhárman továbbjutottak a budapesti Nemzeti Vágtára.

A dobogó legfelső fokára a nyékvárkonyi Schavel Péter állhatott fel, aki Filou Csinos hátán ért célba. A második helyen Somorja képviseletében Egri Árpád futott be, akinek lova, Roven Revolver az előfutam és a döntő rajtjánál is megmakacsolta magát.. Ám annak ellenére, hogy a döntőfutam rajtjának indításakor a ló inkább hátat fordított a többi versenyzőnek, be tudták hozni hátrányukat, és a második helyen értek célba. A harmadik helyen Negyed lovasa, Fördős Denisa végzett, Mersuch Erosz-P nyergében.

A szlovák kvalifikációs futam továbbjutója a sopornyai Pavol Horváth lett Katy nevű lovával, így ők állhatnak rajthoz Budapesten, a nemzetközi futamon.

A rendezvényre kilátogatók további hagyományos lovas programokon vehettek részt, majd az esemény zárásaként Thomas Anders és a Modern Talking Band koncertjén ünnepelhették a győzteseket.

Fotógalériánk a Felvidéki Vágtáról »

2018. június 26.