Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Családias lóverseny és majálisozás Sarkadon

A hagyományokhoz híven idén is május elsején rendezték meg a Nemzeti Vágta első Elővágtáját Sarkadon. A VIII. Sarkadi Vágta és Amatőr Nemzetközi Fogathajtó Verseny sikeréhez nemcsak szépszámú közönség, hanem jó idő is társult.

Idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Sarkadi Vágtát, ahol 10 ló és lovasa szállt versenybe a győzelemért. A tét óriási volt, hiszen 2017-ben a legjobb három lovas juthat be az Elővágtákról a budapesti futamokra. A döntőben az első helyezést Tenkes hátán Kaló Fanni Sarkad színeiben érte el, a második Pécsi Krisztina Gyula képviseletében Jáde nevű lovával, a harmadik pedig Pápa Attila lett O’Bajan Pinty hátán Biharugra színeiben. Ők tehát biztosan együtt ünnepelhetnek szeptember 15-17. között megrendezésre kerülő 10 éves Nemzeti Vágta születésnapján és képviselhetik településüket a Hősök terén.

Nem csak az izgalmas futamok, hanem a jó idő is kedvezett a programoknak, melyek egész nap szórakoztatták az ide látogató majálisozókat.

Az idei évben a sarkadi futamon kívül további tizenhat hazai és külhoni településen keresztül vezet a lovasok útja a szeptemberi budapesti döntőig. Az Elővágták május elejétől augusztus végéig tartanak.

 

A következő helyszín: május 20. Vajdasági Vágta a Budapesti Nemzeti Vágta Zobnaticai Előfutama - Zobnatica

Fotógalériánk a Sarkadi Vágtáról »

2017. május 6.