Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Izgalmas versenyt hozott a Szentlőrinci Vágta

Augusztus 14-én a térség legjobb lovasai az ország minden szegletéből érkező profi mezőgazdászok szeme láttára küzdöttek a győzelemért a Nemzeti Vágta regionális előfutamán, a Szentlőrinci Vágtán.

A lovasok versenye vasárnap 11:00 órakor vette kezdetét, míg a döntő délután 16:00 órakor volt a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Vásárcentrumában, a vágta pályán.

- A verseny nagyon kellemes idő mellett zajlott, a versenyzők beérkezése és a pálya verseny előtti előkészítése is rendben megtörtént. Vasárnap az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ismét a Szentlőrinci Gazdanapok keretében zajlott le a Nemzeti Vágta regionális előfutama, ahol ennek megfelelően a közönség egyéb programokat is élvezhetett. Így voltak hagyományőrző bemutatók, csikós programok, illetve lovas karusszel, amelyek színesítették és kiegészítették az előfutamok izgalmait – mondták a szervezők.

Közel ezerkétszázan szurkoltak a Szentlőrinci Vágta versenyzőinek. A háromnapos Szentlőrinci Gazdanapok zárása, egyben csúcspontja felkészült lovasokat és izgalmas versenyt tartogatott az érdeklődőknek. Nem túl nagy különbséggel végül Szentlőrinc lovasa, Lászlóffy Csilla ért elsőként célba Káder Tokió nevű lovával. A másik helyen pedig Sellye színeiben Bányavölgyi Donáta végzett Déva Szándék nevű lovával. Harmadikként a Kalocsát képviselő Hajnal Franciska ért célba Shagya Szerkő nevű lovával. A leggyorsabbak a dicsőségen túl indulási jogot szereztek a Nemzeti Vágta előfutamaira, amit a budapesti Hősök terén rendeznek majd szeptember 16-18. között.

Fotógalériánk a 2016-os Szentlőrinci Vágtáról »

2016. augusztus 17.