Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Egész Baja büszke a sikerre

Örömmel és büszkeséggel tölti el a bajaiakat, hogy Németh János 2013 után másodszor is megnyerte a Nemzeti Vágtát, így Molnár Gyöngyi 2011-es sikerével együtt a város már háromszoros Vágta-győztesnek mondhatja magát. A Városházán Fercsák Róbert polgármester köszöntötte Németh Jánost.

A Nemzeti Vágta már önmagában erősíti magyar identitásunkat, a versenyen való részvétellel pedig kifejezhetjük lokálpatriotizmusunkat is. Hatványozottan igaz ez az itt aratott győzelem esetén. Abban a különleges helyzetben vagyunk, hogy immár harmadszor élhetjük át ezt a felemelő érzést. Az ilyen sikereknek közösségerősítő hatása van, ezért köszönettel tartozunk lovasainknak, akik páratlan teljesítményükkel, évről évre okot adnak a büszkeségre – mondta Fercsák Róbert.

A polgármester szerint a győzelem nagyban hozzájárul a város ismertségének növeléséhez.

Ilyenkor napokig a város nevével van tele a sajtó. Ez egy lehetőség arra, hogy az ország figyelmét kicsit a város felé fordítsuk. Az elmúlt időszakban ugyanis rengeteg fejlesztés valósult meg. Az utóbbi öt évben többek között elkészült a belváros rekonstrukciója, 12,5 km kerékpárút, Ökopark, Gyalogos- és Kerékpáros híd, Turisztikai Központ épült, és megújult a víziszínpad. Nem utolsó sorban, megvalósult a Sugovica szabad strand fejlesztése és a Petőfi-szigeti sétány felújítása. A Bajai Halfőző Fesztivál mellett, óriási népszerűségnek örvend a Csodálatos Baja 2015 programsorozatunk is, melynek keretein belül idén is egyedülálló szabadtéri produkcióknak lehettünk házigazdái. Érdemes tehát ellátogatni Bajára. Bízom benne, hogy a győzelem kapcsán még több emberhez eljutnak ezek az információk – mondta a polgármester.

Fercsák Róbert úgy látja, a Vágta-sikerek hatására megélénkült a környék lovasélete is.

Egyre több a lovas, a lovakkal foglalkozó vállalkozó, és a lovagolni járó gyermek. Többek között iskolai kereteken belül is zajlik lovasoktatás a városban. Szerencsére nálunk nem csak közhely, hogy lovas nemzet a magyar.

A város vezetői a Hősök terén személyesen is szurkoltak és gratuláltak Németh Jánosnak, de már alig várják, hogy jövőre is megszoríthassák a kezét, amikor – reményeik szerint – harmadszor is győzni tud a Nemzeti Vágtán.

2015. szeptember 24.