Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Elstartolt a Vágta Sarkadon

Merész Szonja futott be elsőként

 

Sarkadon rajtolt el a Nemzeti Vágta szezonnyitó futama, ahol Döge település színeiben Merész Szonja és lovasa, Kaló Fanni jutott be a szeptember 18-20. között rendezendő, budapesti döntőbe. A május elsejei elővágta számos meglepetéssel, izgalommal és színes programokkal várta a többezres nézőközönséget.

 

A Nemzeti Vágta előfutamai 19 településen zajlanak, a visszatérő helyszínek mellett, idén négyre bővült a határon túli Elővágták száma, így a Székely, a Partiumi és a Vajdasági mellé bekerült a Felvidéki Vágta is.

A Nemzeti Vágta Elővágta eseménysorozata, immár 6. éve idén is a Sarkadi Vágtával indult, ahol jó minőségű pályán, szép időben és balesetmentesen zajlott le a verseny, ám annál több meglepetéssel.

- Kilenc ló állt starthoz, de a rendezvénynek két favoritja volt. A sarkadiak lova, Glenzo, Benkő Pállal és Cordoba, Sára Zsolttal, aki Sándorfalva-Homokpuszta színeiben indult. Cordoba, bár egy másik lovassal, de már nyert Nemzeti Vágtát, egyszer pedig harmadik helyen végzett a budapesti Hősök terén. Idén is bejutott a Nemzeti Vágtára, ugyanis a második helyen végeztek a Sarkadi Vágtán – mondta Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója.

Nagy meglepetés volt viszont, hogy Sarkad nem került a döntőbe.

- Úgy néz ki, hogy Glenzónak nem volt jó napja, így most nem jutottak tovább, pedig a tavalyi Nemzeti Vágta középfutamában a második legjobb időt futotta. Nem jött be tehát a papírforma, de ilyen a lóverseny!

Az első helyen Döge lovasa ért célba, Kaló Fanni Merész Szonjával nyerte a Sarkadi Vágtát.

A május elsejei elővágtát látványos programok is színesítették a sarkadi lovas majálison. Csikós bemutató, Hamza Viki szabadidomító bemutatója, íjász bemutatók, valamint a Sarkadi Lovasklub fogathajtó versenye is várta a látogatókat. Idén is több ezren látogattak el a családi majálissal egybekötött, szezonnyitó lovas rendezvényre.

Sarkad az idei évben az Elővágta szervezőknek járó szabad kártyának köszönhetően vesz részt a budapesti döntőben.

A következő Elővágta a Bakonyi Vágta, május 17-én lesz Zirc-Tündérmajorban.

2015. május 16.