Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Dupla Vágta a Vajdaságban

Meg kell ismételni a tavalyi sikert

A lovasok bármilyen nyelven beszélhetnek

A tavalyi rendezvény sikerét meglovagolva a június 21-én, szombaton ismét megrendezik a Nemzeti Vágta délvidéki előfutamát, a Vajdasági Vágtát. A helyszín ezúttal is a Bácskatopolyától északra fekvő Zobnatica lesz.
 
A Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány a VMSZ-szel közösen vállalta ismét a szervezést, mert úgy érzik, a Vágtában olyan eseményt ismertek meg, amelyre mindenki feltekinthet, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki fontosnak tartja, hogy ott legyen. A főszervező szerint bár sikeres volt az első Vajdasági Vágta, a tapasztalatlanságukból kifolyólag követtek el hibákat, de remélik, hogy tanultak belőlük és most a tavalyinál is sikeresebb lesz a rendezvény.
 
  
 
„Tavaly egy picit kevés volt az étel és a hideg ital, de senki sem számított ennyi látogatóra. Egy jó barátom megszámolta, hogy összesen 52 autóbusz és 6500 autó állt Zobnaticán” – emlékszik az egy évvel ezelőtti napra Bunford Tivadar, a Háló Alapítvány elnöke, aki jobb kiszolgálást és még több programot ígér. „A Vajdasági Vágtán nincs nevezési díj, ráadásul megtérítjük a lovak szállítási költségét és állatorvost is biztosítunk a verseny idejére. A nézőknek ingyenes a belépő, a programokat pedig tovább színesítettük.”
 
A Zobnaticára kilátogatók a kulturális programok mellett huszárfelvonulásban, hintó-, és csikós bemutatóban, lipicai lovakban is gyönyörködhetnek. Újdonság lesz a kettesfogat-hajtók szinkronversenye és a zobnaticai telivér lovak házifutama. A Vajdasági Vágta fináléja előtt rendezik meg a Nemzetközi Vágta helyi elődöntőjét is. Itt dől majd el, hogy ki képviselheti Szerbiát a budapesti versenyen. Tavaly Dejan Davidovic bronzéremmel térhetett haza, a szervezők most is remélik, hogy Szerbia vagy Vajdaság lovasa szép eredményt ér el a Hősök terén.
 
  
 
 
Nyeregbe Szerbia! Nyeregbe Vajdaság!
 
További információk: www.vagta.hu, www.vfhalo.eu
 
 
2014. június 18.