Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

A Hevesi Vágtával zárulnak a Nemzeti Vágta előfutamai

Szeptember 18-án szombaton Heves-Alatkán, a Kasper Lovastanya mellett rendezik meg a döntő előtti utolsó kvalifikációs futamot, ahonnan továbbjuthatnak a nyertes települések lovasai a budapesti fináléba.

Számos hagyományőrző és lovas bemutatóval, többféle koncerttel és családi, valamint gyermekprogramokkal is készülnek az előfutam szervezői a hétvégi verseny mellett.

2021-ben Heves városát az a Nagy Arnold képviseli majd Fantázia nevű lova nyergében, aki 2018-ban és 2019-ben is országos győzelmet ünnepelhetett a Nemzeti Vágtán. A 2019 leggyorsabb lovasa címet elnyerő versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Indul a versenyen Vaka István is, aki eddig az összes Vágtán részt vett, így idén sem volt opció, hogy kihagyja a rangos megmérettetést. A felnőtt és kishuszár előfutamokra 10.30-kor, míg a döntőre és a díjátadóra 17.30-kor kerül majd sor.

A nap folyamán huszár, és pusztaötös bemutatóval, népdal és néptánc műsorokkal, valamint a családi nap keretein belül játszóházzal, játékparkkal és többféle kézműves gyermekprogrammal (pl. bábkészítés, mézeskalács festés, kürtöskalács készítés, tojáspatkolás) is készülnek a szervezők. Megrendezik az I. Hevesi Bográcsmester Versenyt, valamint a Heves megye értékeiről készült kiállítást is megtekinthetik a látogatók. Napközben Takács Nikolas, este, a nap végén pedig az EDDA zenekar gondoskodik majd a jó hangulatról.

 

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

2021. szeptember 15.