Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Megvannak a Nemzeti Vágta első döntősei

Augusztus 20-án rendezték meg az Orosházi Vágtát a Bogárzói Lóversenypályán. A Békés megyei futamon számos érdeklődő szurkolta végig az izgalmas futamokat, amelyek végén eldőlt, ki képviselheti települését az októberi döntőn.

Az esemény már kora reggel kezdetét vette, a délelőtti órákban a látogatók kutyás bemutatón vehettek részt, délután pedig többek között extrém kerékpár- és mazsorett bemutató fokozta a hangulatot. A szervezők érdekfeszítő gyermekprogramokkal készültek a családosoknak is, a legkisebbek ugrálóváron szórakoztak, póniháton lovagoltak, gyakorolhatták lufihajtogatást, de még a népi játékokat is kipróbálhatták. A Nemzeti Vágta futamai között többek között pusztaötös bemutatóval, négyes fogatok akadályhajtásával, valamint ügetőversennyel színesítették a programot.

A felnőtt versenyzők közül 4-en jutottak az októberi döntőbe. A Hősök terén már biztosan ott lesz Varga Mátyás Kézdialmás színeiben, Zboray Viktória Marokkó nyergében, Mellár Péter Szilvásváradról, illetve Gór Anikó Mándokot képviselve. A kishuszárok is szoros versenyben mérték össze tudásukat, közülük Makoviczki Martin jutott a fináléba Fáni nyergében, valamint Hajdu Fanni Orosháza színeiben.

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

Fotógalériánk a 2020-as évi Orosházi Vágtáról »

 

2020. augusztus 21.