Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Gyenesdiáson kezdődik az idén a Nemzeti Vágta szezon

A Nemzeti Vágta idei versenysorozata vasárnap Gyenesdiáson kezdődik.
A lovasok országszerte nyolc hazai településen mérhetik össze tudásukat ebben az évben a Nemzeti Vágta előfutamain. Idén két új helyszín is szerepel a versenynaptárban.

A koronavírus miatt változott az idei előfutamok száma, a szokásos 16 helyett 8 hazai településen rendeznek válogatót. Minden helyszínről az első négy helyezett település indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezők pedig további két települést küldhetnek a Hősök terére. A kis lovasok is összemérik tudásukat már az elővágtákon, közülük helyszínenként az első két versenyző jut majd be a döntőbe.

A jelenlegi helyzetben úgy készülünk, hogy meg tudjuk rendezni a Nemzeti Vágta budapesti döntőjét, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal történt egyeztetés után döntjük el. - mondta Lázár Vilmos a Nemzeti Vágta elnöke.

Ebben az évben két új helyszínnel bővül a versenynaptár, Vácdukán és Orosházán is első alkalommal tartanak majd előválogatót.

„Az élet kicsit átírta az idei versenyek szervezését, de azon dolgozunk, hogy meg tudjuk rendezni a 13. Nemzeti Vágtát. Új elővágta szervező csapat alakult, ők biztosítják majd azt, hogy mindegyik eseményt a lehető legmagasabb színvonalon tudjuk megrendezni” - mondta el Szotyori Nagy Kristóf a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.

Az esemény az idei évben Andrássy Gyula előtt tiszteleg, aki arisztokratasága ellenére a polgári forradalom hőse, tevékeny harcosa volt. Deák kompromisszumos politikájának a megvalósítójaként, a kiegyezés miniszterelnökeként és a dualista Osztrák-Magyar Monarchiát az európai nagyhatalmak körébe vezető államférfiként értékeli a történettudomány.

2020. augusztus 11.